“Nem bírom tovább csinálni!” Egy menekültszállón dolgozó német nő vallomása.

Egy hamburgi menekültszállón dolgozó nő vallomása, aki nem bírta tovább a migránsok között.

A hamburgi nő a Welt am Sonntag német lapnak számolt be névtelenül a befogadóállomásokon történtekről. Ő is ott ált az “Isten hozott menekültek” táblával szeptemberben. Utána egy menekültszállón vállalt munkát, hogy segítse a menekülteket, de eddig bírta.

“2015 őszétől dolgoztam egy befogadóállomáson. Én magam akartam itt dolgozni, hogy segíthessek. Rendkívül boldog voltam mikor sikerült bejutnom. Úgy gondoltam, hogy végre nem csak szavakkal segíthetek, hanem végre tettekkel is.

Első napomon nagyon izgatott voltam, de még nem találkoztam a menekültekkel csak a többi dolgozóval, de minden nagyon jónak tűnt.

Az lett a dolgom, hogy a menekülteket ellássam mindenféle tanáccsal a beilleszkedés és a munkavállalás kapcsán. Gondoltam ez szuper.

Aztán mikor az első menekültek bejöttek az irodámba nagyon megdöbbentem. Az első néhány menekült után megjegyeztem, hogy én túlságosan pozitívan és idealistaként láttam ezeket az embereket, a viselkedésük egyértelműen más volt, mint amit én gondoltam. Természetesen nem szabad általánosítani. Vannak nagyon kedves menekültek is, de be kell vallanom, hogy a 90 százalékukkal nagyon kellemetlen volt a találkozás és egyáltalán nem az volt amire én számítottam.

A legtöbben azonnal azt követelték, hogy azonnal adjak nekik egy lakást és egy szép autót és egy olyan munkát ahol semmit sem kell csinálni és nagyon jól fizet. Ha megpróbáltam elmondani nekik, hogy ezeket nem tudjuk azonnal előteremteni ők elkezdtek velem ordítani és igen agresszívan léptek fel. Többen öngyilkossággal és éhség sztrájkkal is fenyegetőztek. Egy arab például azt ordította, hogy le fog fejezni.

A rendőrség minden nap a befogadó állomáson volt mert folyamatosak voltak a verekedések és az erőszak.

A második dolog, hogy vagy hamis papírokkal rendelkeznek vagy nem is rendelkeznek papírral és össze vissza hazudoznak. Volt egy férfi, akit kiutasítottak. El magyaráztam neki, hogy mi fog most történni vele. Az egyik kollégám néhány nap múlva jött, hogy látta őt egy másik táborban más személyazonossággal.

A harmadik, hogy szinte mind betegek mert nem szeretnek fürdeni. Orvoshoz viszont nem akarnak elmenni. Pedig mindegyiküknek kellene egy alapkivizsgálás. Csoda, hogy eddig még nem szabadult el egy veszélyes vírus.

Negyedik a legrosszabb. A férfiak többsége ellenségesen viselkedik velünk nőkkel. Köztudott, hogy a táborokban lévők 70 százaléka egyedül álló 25 év alatti férfi és ezek nagy része nem tiszteli a nőket. Ha bármit mondtam nekik nem hallgattak rám. Elutasítottak mint, mint aki nem ért semmihez és férfi kollégát hívtak. Gyakran fütyültek utánunk majd idegen nyelven mondtak valamit aztán nevettek. Folyton fotóztak a telefonjukkal, mint valami egzotikus állatot. Többször colt, hogy próbáltak megfogni és nyúlkálni.

A főnököm azt mondta, hogy ez a munka ezzel jár és hiába tenne hivatalos panaszt nem foglalkoznának vele. Így hát folytattam tovább a munkát és ha próbálkoztak, nem mondtam semmit és nem fintorogtam, hogy ne provokáljam őket, de ez sem segített. Még rosszabbra fordulta  a helyzet.

Nem tudtam mit tenni elkezdtem megváltoztatni a kinézetem. Olyan ruhákat vettem fel amiben rosszabbul nézek ki, nem használtam sminket, de észrevettem, hogy nem csak kívül, de belül is változok.Önkéntelenül elkezdtem máshogy viselkedni, hogy megvédjem magam a zaklatásoktól. Már ki sem mertem menni az irodámból. És már nem mertem vonattal járni dolgozni, mert több erőszakos eset is volt a vonatokon. Kénytelen voltam autóval járni.

Nagyon szörnyű ezt látni, hogy a ez a dolog egyáltalán nem olyan, mint ahogy én elképzeltem és nincs mit tenni csak egyre rosszabb lesz. Nem bírom már tovább csinálni.

forrás

Szeretnéd megosztani ezt a bejegyzést?
Jelentkezz be Facebook profiloddal a megosztáshoz!

Facebook login